A helyes gondolkodásmód kialakítása munkába állás előtt

Állást váltani nem könnyű. Az embernek rengeteg mindent mérlegelnie kell: biztosan jobb-e az új lehetőség minden szempontból? A régi, megszokott helyet és csapatot hátra kell hagyni, és bele kell vágni valami újba. Ez egyszerre izgalmas és kihívást jelentő feladat is, melyre érdemes tudatosan készülni.

Mondj búcsút személyesen!

Bár lehet, hogy már nagyon izgatott vagy az új munkával kapcsolatban, és kizárólag arra tudsz koncentrálni, figyelj arra, hogy méltó búcsút tegyél az előző munkahelyeden is. A kapcsolatok nagyon fontosak, az emberek többsége mások segítségével talál munkát, ismertségeken keresztül értesül lehetőségekről. Sosem tudhatod, hogy mikor fogjátok újra keresztezni egymás útját, így jó, ha az emberek pozitívan emlékeznek vissza rád.

Tervezd meg az első 90 napot!

Amikor egy új munkahelyre kerülünk, nagyon sok feladattal szembesülünk: meg kell ismerni az új munkatársakat, bele kell tanulni a feladatokba, meg kell ismerkedni a szervezeti szabályokkal, a cégkultúrával és a munkahelyi légkörrel. Így érdemes tudatosan gondolkozni, hiszen lehetetlen ezekkel mind egyidőben foglalkozni.

Az első 30 nap legfontosabb feladata, hogy megismerjük a főbb feladatainkat és megértsük, hogy az általunk betöltött munkakör hol helyezkedik el a szervezetben. Kik a beosztottjaink, kivel dolgozunk egy csapatban és ki a főnökünk. Ismernünk kell a munkakörünk határait, hogy meddig terjed a felelősségünk. Ebben az időszakban minél többet kell kérdezni, a cél, hogy megszerezzük a hatékony munkavégzéshez szükséges információkat. Érdemes minél többször átolvasni a munkaköri leírásunkat, és a főbb, megjegyzendő dolgokat külön kiemelni. Emellett ajánlott listátvezetni, hogy nyomon tudjuk követni a feladatokat és ne vesszünk el a folyamatokban. Ugyanígy a szervezetben betöltött szerepünkről és a másokhoz való viszonyunkról tájékoztatást adhat egy szervezeti ábra is.

A következő 30 napban középpontba helyezhetjük a kollégákkal való kapcsolatépítést. Arról, hogy hogyan tudunk minél jobban beilleszkedni a munkahelyünkön, előző cikkünkben írtunk. Michael Watkins „Az első 90 nap szerzője” azt vallja, hogy egy új szervezetbe való belépés olyan, akár egy szervátültetés. Ha nem alkalmazkodunk megfelelően, akkor a szervezeti immunrendszer elutasíthat minket.

A harmadik hónapban tekintsük át az eddigi eredményeket, nehézségeket és kérjünk visszajelzést. A jövőre tekintve fogalmazzuk meg a céljainkat, terveinket a szervezetben, természetesen a mentorunkkal együtt.

Kutasd fel, hogyan lehetsz sikeres!

Ahhoz, hogy hatékonyan láthassa el az ember a feladatait, pontosan érteni kell az elvárásokat és a feladatok határait. Tisztában kell lenni a prioritásokkal és a felelősségkörrel. Érdemes a mentorunknak vagy közvetlen főnökünknek feltenni a kérdést, hogy hogyan haladhatnánk meg az elvárásait?Így kaphatunk egy konkrét képet arról, hogy mit is jelent sikeresnek lenni az adott munkakörben és reális célokat tudunk kitűzni magunk elé.

 

Dankó Tímea Csilla

 

Forrás: https://au.hudson.com/latest-thinking/blog/postid/1706/get-in-the-right-mindset-before-start-new-job