Így teljesíts jól egy telefonos interjún!
Ma már nem ritka, hogy a kiválasztási folyamat része a telefonos interjú, sőt a legtöbbször ez az első lépés a jelölt és a vállalat közti kapcsolatfelvétel során. Alapvetően két féle telefonos interjúról beszélünk: az időpontegyeztetésről, általános információkról szóló telefonbeszélgetésről, illetve arról a fajta telefonhívásról, mely akár 30-40 percen keresztül is tarthat, és konkrét interjúkérdéseket tartalmaz, akár a személyes találkozón.
Főként azért alkalmaznak telefonos interjúkat a HR-esek és a fejvadászok, mert a munkaerőpiac pörög és így jelentősen lerövidíthető a kiválasztási folyamat. Így már csak azokat a jelölteket hívják be személyes interjúra, akiket valóban megfelelőnek tartanak a CV és a beszélgetés után az adott pozícióra.
Mik lehetnek az előnyei ennek a fajta interjúztatásnak?
Jól felmérhetők a kommunikációs készségek és a rugalmasság. Egyből le lehet szűrni, hogy a jelölt mennyire magabiztos, határozott és mennyire jól kommunikál. Abból, hogy mit válaszol arra a kérdésre, hogy „Alkalmas időpontban hívom-e?”megállapítható, hogy mennyire rugalmas, és úgy egyébként, hogyan reagál az ilyesfajta váratlan helyzetekre. Zavarba jön? Ideges lesz? Vagy érződik, hogy számít rá és fel van készülve az interjúra?
És munkavállalói oldalról?
Mivel nem látnak minket, „puskázhatunk”. Munkavállalóként érdemes kihasználni a telefonos interjúk során azt, hogy gyakorlatilag meg lehet nyitva előttünk a cég honlapja, a saját CV-nk, jegyzeteink, bármi. Így azok számára ez oldhatja a feszültséget, akik egyébként izgulósabb típusok.
A következőkben adunk néhány tippet a felkészüléshez és az eredményes szerepléshez.
Legyünk képben, hogy hova jelentkeztünk és milyen pozíciókra! Kínos ugyanis, ha hívnak minket és azt sem tudjuk, hogy melyik pozícióról van szó. Így érdemes egy jegyzetet készítenünk, akár egy füzetbe, akár a telefonunkba arról, hogy melyik pozíció miről szól, mik a főbb feladatok. Így, ha hívnak minket, egyből rá tudunk nézni és képbe kerülünk anélkül, hogy a HR-esnek vagy fejvadásznak az alapoktól kezdve kelljen elmagyarázni mindent. Ennek főként akkor van jelentősége, ha egyidejűleg több pozícióra is beadjuk a jelentkezésünket, és azok nagyban hasonlítanak is egymásra.
Nézzünk utána a cégeknek! Az előző ponthoz szorosan kapcsolódik ez a lépés, mely a személyes interjúk esetében is fontos. Nyerő pont ugyanis, ha az interjúztatás során fel tudjuk villantani, hogy mi már több mindent tudunk a cégről és ennek alapján úgy mutatjuk be a saját kompetenciáinkat is, melyek az adott szervezethez passzolhatnak. Ebből arra következtethet a kiválasztást végző szakember, hogy motiváltak vagyunk és tényleg érdekel minket a lehetőség.
Udvariasan mutatkozzunk be! Ha már beadtuk a jelentkezésünket több helyre is, akkor ne lepődjünk meg, ha idegen számról hívnak minket, és mindig mutatkozzunk be udvariasan! A legrosszabb kezdés ugyanis, ha nem adjuk meg a tiszteletet, akkor is, ha azért történik ez, mert elfelejtettük, hogy a kinézett cégtől hívhatnak minket. Csak akkor kezdjünk tegeződni, ha az interjúztató azt felkínálja!
Biztosítsunk nyugodt légkört! Nem probléma, ha nem tudunk egyből beszélni, ám ekkor minden esetben kérjünk visszahívást! Fontos, hogy a telefonos interjú közben biztosítva legyen a nyugodt légkör és olyan helyen beszéljünk, ahol egyedül lehetünk, csend van és nem zavarhat meg minket semmi. Ez minket is magabiztosabbá tehet.
Gondoljuk át előre a bérösszeget! A legtöbbször már a telefonos beszélgetés során feljön a fizetési igény témaköre, egyszerűen azért, mert ha ebben nem kompromisszumképesek a felek és nem tudnak megegyezni, akkor felesleges a további interjú. Így mindig nézzünk utána előre, hogy mekkora a cég, mi a pontos pozíció, és az elérhető adatokból, bértáblákból lőjünk be egy számunkra megfelelő, mégis reális bérösszeget.
Írjunk össze kérdéseket! Jó pont, ha a beszélgetés végén vagy akár közben tudunk feltenni kérdéseket. Ezeket is összegyűjthetjük előre, és ha nem hangoznak el, kérdezzünk rá bátran!
Mutassunk érdeklődést! Ezt a pontot talán nem is kell ragozni, hiszen akkor leszünk szimpatikusak, ha a vonal másik végén érződik, hogy érdekel minket a pozíció és meg szeretnénk azt kapni.
Mosolyogjunk! Több kísérlet is bebizonyította, hogy ha telefonálás közben mosolygunk, akkor azt a másik fél is érzi a hanglejtésből. Így, ahogy egy személyes interjún is, húzzuk ki magunkat és mosolyogjunk sokat a beszélgetés közben.
Kérdezzünk a további lépésekről! A bizonytalanság és a hosszas, sokszor felesleges várakozás miatt érdemes rákérdezni a további lépésekre. A telefonos interjút követi személyes találkozás? Meddig tart a kiválasztási folyamat? Mikor várhatunk visszajelzést?
Dankó Tímea Csilla