Önéletrajz hatékonyan

Az önéletrajzunk a személyes marketingeszközünk, mellyel azt tudjuk bebizonyítani, hogy egy adott pozíció betöltésére alkalmasak vagyunk. Amikor jelentkezünk egy állásra, a kezdőlépés az önéletrajz elküldése, így az első benyomás is ez alapján alakul ki rólunk. A CV célja, hogy meghívást kapjunk egy állásinterjúra. Nagyon sokan már a jelentkezés kezdeti szakaszában kiesnek a jelöltek közül, így felsoroljuk a legfontosabb dolgokat, amiket figyelembe kell venni egy jó önéletrajz megírásánál:

A kevesebb néha több

A HR-esek és a fejvadászok naponta több száz önéletrajzot/profiltnéznek át, így javasolt az egy (pályakezdőknél), de maximum két oldalas CV (több évtizedes munkatapasztalt esetén), hiszen így ragadhatók ki az igazán fontos információk (egyes felmérések szerint a recruiterek nem töltenek fél percnél többet egy önéletrajz megnézésével). Hiába van valakinek rengeteg tapasztalata, és mindezeket egy 3-4 oldalas összefoglalóban be szeretné mutatni, az önéletrajznak nem ez a célja, hanem az, hogy egyből kiszűrhető legyen, hogy a jelölt releváns-e az adott pozícióra. Ráadásul egy jól összeszedett, tömör és informatív CV arról is árulkodik, hogy a jelölt képes a lényeglátásra. A többi részlet majd kiderül a személyes interjúból.

A „tartalom” résznél visszatérünk arra, hogy hogyan is lehet kivitelezni, hogy az önéletrajz ne legyen két oldalasnál hosszabb.

Megjelenés

Sokan használnak különféle sablonokat, de magunktól is könnyen megszerkeszthető az önéletrajzunk. A legfontosabb talán az átláthatóság, hogy a lényeges információk figyelmet kapjanak. Semmiképp ne legyen túlságosan tömör, használjunk bátran kiemeléseket és felsorolásokat, lehetőleg kerüljük a teljes mondatokat. A CV első 1/3-a kapja a legnagyobb figyelmet, ebből is kiemelten az első felsorolt pozíció. A kiválasztással foglalkozó szakemberek többségében a letisztult, egyszerű önéletrajzokat szeretik, így, ha nem egy kreatív munkakörre jelentkezünk (pl. designer, marketinges), akkor maradjunk a fehér háttér-sötét betűtípusnál (Times New Roman/Arial). Egyéb esetben a kreativitás ízléses formában nyilvánuljon meg. Mindenképpen olvassuk át többször elküldéselőtt és ügyeljünk a helyesírásra! A dokumentum formátuma minden esetben pdf legyen, hiszen így semmiképp sem lehet belenyúlni.

Tartalom

Az önéletrajz elején szerepeljenek a személyes adataink: a teljes nevünk (nem becézve), a telefonszámunk és az e-mail címünk (minél professzionálisabb formában, lehetőleg gmail), hogy el tudjanak minket érni. A lakhelynél érdemes megjelölni a várost, ahol élünk, hiszen így látható, hogy mely térségben keresünk állást. (Csak abban az esetben pályázzunk költözéssel járó pozíciókra, amennyiben könnyedén megvalósítható lakóhelyünk megváltoztatása).

A személyes adatainkat kövessék a releváns tapasztalataink, a legutóbbi pozíciónkkal kezdve. Koncentráljunk arra, hogy azt mutassuk be, hogy miért lennénk megfelelőek az adott pozícióra. Mindig időben visszafelé haladjunk, azaz a legfrissebb tapasztalatok legyenek elöl. Előfordulhat, hogy több különböző területen dolgoztunk már, de mindig vegyük figyelembe, hogy milyen pozícióra pályázunk és azokat a tapasztalatokat emeljük ki, amelyek relevánsak (pl. az egy-két hónapos beugrós munkákat kihagyhatjuk). Ha a dátumoknál időkiesés vehető észre, az interjún úgy is rákérdeznek, és a plusz ismeretek jó pontnak számíthatnak. A pozíciók alatt röviden felsorolhatjuk a főbb feladatokat (de nem kell leírni a teljes munkaköri leírást), kiemelhetjük a legfontosabb eredményeinket.

Minden esetben legyen magyarázatunk arra, ha gyors karrier-/pozícióváltás/időkiesés fordul elő az önéletrajzban, hiszen szinte biztos, hogy erre irányulni fog kérdés az interjún. Fontos, hogy mindig az igazat mondjuk, hiszen más forrásokból gyorsankiderülhet, ha hazudunk.

A tanulmányok résznél csak akkor írjunk a középiskoláról, ha ott speciális tudást szereztünk (pl. kéttannyelvű, nemzetiségi gimnázium), egyébként elhagyható (kivéve, ha csak érettségivel rendelkezünk). A fő hangsúly a főiskolai/egyetemi tanulmányokon, képzéseken legyen.

Az „Egyéb” résznél mindenképpen említsük meg azokat az idegennyelveket, amelyeket beszélünk, a szintet pedig az igazságnak megfelelően lőjük be, hiszen ezt a legkönnyebb leleplezni, és rossz benyomást keltünk, ha hazudunk. Felsorolhatunk egyéb kompetenciákat is, mint pl. számítógépes ismeretek (a specifikusabbakat érdemes kiemelni), jó kommunikációs/szervezőkészség stb. Vannak olyan recruiterek, akik azt részesítik előnyben, ha a főbb készségeidről, képességeidről inkább a motivációs leveledben írsz, így ott meg is tudod indokolni ezeket. (Motivációs levelet csak abban az esetben érdemes írni, ha van valós, belső indíttatásunk az adott pozícióra, feladatkörre. Mindenképpen kerüljük a sablonokat, mert nem rólunk fog szólni, így a kiválasztási szakemberek 1-2 másodperc alatt rájönnek, hogy egy sablont másoltunk be, tehát az esetleges előnyből hátrányt csinálhatunk). Szintén az egyéb részhez jöhet a jogosítvány és annak típusa.

Hobbikról csak akkor írjunk, ha versenyszinten űzzük őket, vagy különlegesek. Az olvasás, utazás, zenehallgatás olyan általános tevékenységek, melyeket valószínűleg az emberek többsége szeret csinálni.

A fénykép kérdése

 A fénykép sokat elárul a jelöltekről, és megoszlik a vélemény arról, hogy kell-e vagy sem. Vannak olyan országok, ahol kifejezetten ellenzik (hogy ne a külső döntsön egy pozíció betöltéséről), de nálunk egyelőre úgy tűnik, hogy az önéletrajz fontos részét képezi, és a felmérések szerinta fejvadászok kifejezetten több időt fordítanak a CV átnézésére, ha tartalmaz képet. Egy biztos: a kép kialakít egy benyomást az emberről, s mivel ez az első dolog, amit egy önéletrajz esetében megnézünk, az azt követő információk megítélését is befolyásolja.

Fontos, hogy a kép professzionális legyen: derékig látszódjunk,profilból legyünk fotózva, esetleg enyhén oldalasan álljunk és úgy nézzünk a kamerába. A legjobb, ha ingben/elegáns ruhában vagyunk a képen, nőknél a smink legyen visszafogott. A kép azt a mindennapi énünket tükrözze, ahogy a munkában is megjelenünk. Lehetőleg éppen ezért ne használjunk különféle filtereket, hiszen így élőben mást fogunk mutatni. Semmiképpen ne legyen a kép szelfi, levágott vagy homályos kép. A háttér legyen semleges (pl. egy fehér fal).

Az önéletrajz elküldése

Ahogy korábban is említettük, elküldés előtt többször olvassuk át szakmai anyagunkat. Az elnevezésben legyen benne a nevünk és esetleg a megpályázott pozíció, de ez a levél tárgyában is mindenképp szerepeljen. Figyeljünk a megfelelő címzésre, nehogy elírjuk, és ezért ne érjen célba. Csatoljuk az egyéb kért dokumentumokat (pl. motivációs levél), és írjunk egy rövid kísérőlevelet.

Ha ezeket a lépéseket betartottuk, akkor jó eséllyel reménykedhetünk számunkra pozitív kimenetelben.

 

Dankó Tímea Csilla